Nyáron, amikor többet vagyunk szabadban és többet is utazunk, gyakrabban találkozunk a visszhang jelenségével. Ha a vonatunk bement egy alagútba, nagyobb erővel halljuk a kerekek zakatolását. A barlangokban a saját hangunkat erősítik fel az üreges terek, és Tihanyban odaállhatunk a híres ekhókőhöz, amelytől a levegő „visszaszállítja” a fülünkhöz a hegynek bekiabált szavainkat. Máskor szidhatjuk is a jelenséget, ha egy szabadtéri koncerten nem gondoskodtak a rendezők a kellő akusztikai viszonyokról. De mi is az, amivel találkozunk?
A hang a hallószervünk által felfogható, rugalmas közegekben – például levegőben – mechanikai hullámként terjedő rezgés. Élettani, lélektani értelemben a hangrezgés által a fül és a hallás által érzékelt hangérzet. Hangoknak nevezzük az emberi beszéd, a beszélt nyelvek, illetve a zene, a zenei hangrendszerek alapelemeit is.
Fizikai értelemben a hang egy rugalmas közeg mechanikai rezgése, ami hullámokban tovaterjed. Például a megpendített gitárhúr rezgésbe jön, rezgésbe hozza a levegő részecskéit, ez részecskéről részecskére továbbadódik, „hanghullámként” tovaterjed a levegőben. A fülünkbe jutva a rezgő levegőrészecskék megrezegtetik a dobhártyánkat, amit az agyunk hangként érzékel.
Ha e rezgés frekvenciája a levegőben kb. 20 Hz alatti, vagy kb. 20 kHz fölötti, akkor hallásunk nem érzékeli azt, ennek ellenére fizikai sajátosságai alapján ezt is hangnak, első esetben infrahangnak, a másodikban ultrahangnak nevezzük.
A hang terjedési sebessége függ a közegtől, például a folyadékokban gyorsabban terjed, mint a gázokban.
| Levegő (20 °C) | 343 m/s |
| Hélium | 981 m/s |
| Víz | 1484 m/s |
| Jég (0 °C) | 3250 m/s |
A visszhang, más néven ekhó a keletkezési helyére visszavert és ott ismét érzékelt hangot jelöli.
Kis számolással meg tudjuk mondani, hogy mi az a távolság, amelyből pl. egy fal már biztosan vissza fogja verni a hangot, vagyis amelynél visszhangot tudunk létrehozni. Ehhez két tényezőt kell ismernünk: a hang terjedési sebességét és a fülünk hangérzékelési képességének idejét. A hang a levegóben másodpercenként 360 métert fut be, a fülünknek pedig kb. egytized másodperc kell ahhoz, hogy szétválasszon egy rövid, kimenő majd beérkező hangot. Amiből az derül ki, hogy egy rövidke hang visszaverődésére már egy tőlünk tizenhét méterre álló falnál is számíthatunk.
Ha a visszaverő fal közelebb van ennél, akkor a hang hamarább érkezik a fülünkhöz, mint ahogyan azt el tudnánk különíteni a kiadott hangtól – ekkor keletkezik az a bizonyos utóhang, amely összeolvadhat a beszédünkkel vagy egy zenei hanggal, és megzavarhatja a hallásunkat. Ezért van szükség a koncerttermekben az akusztikusokra, akik pontosan kiszámolják, hogy a különféle ülőhelyekre még véletlenül se verődhessenek vissza ilyen, zavaró hangok a színpadról, de az se történhessen meg, hogy bizonyos épületelemek túlságosan letompítják a hangokat. A terem „jó akusztikája” azt jelenti, hogy egyensúlyban vannak benne a falak és egyéb berendezési tárgyak okozta rezonanciák (rezgések).
A tihanyi visszhang Tihany egyik legismertebb jelensége a jelenlegi apátság 18. század közepén történt felépítése óta.
A Visszhang-dombon állított echókőről elkiáltott szavak a több mint 300 méterre lévő apátság északi oldaláról verődnek vissza, 2 másodperc alatt téve meg az oda-vissza közel 700 méteres távot. A visszhang optimális esetben hét szótagot vert vissza a tihanyi templom oldaláról. A domboldalra állítottak egy kis oszlopot, melyet echókőnek neveztek: innen kellett a templom felé kiáltani.
Már a 20. század elején észrevették, hogy a visszhang ereje egyre csökken. Bebizonyosodott, hogy ennek oka elsősorban a domb és a templom közé ültetett fák megerősödött lombozata, valamint a megnövekedett zajjal járó idegenforgalom.